Fejléc

CSS Menu Div Css3Menu.com

A szoros kapu

Lukács 13:22-30.

22-30.v. - Elsők és utolsók (Végzetes késlekedés)

Lukács újra emlékeztet minket arra, hogy Jézus Jeruzsálem felé tart. Sokan a Jeruzsálembe érkezésétől várták a messiási harcok kezdetét, és Isten országa megjelenését (Lk 19:18). Bizonyára ezzel függ össze az a kérdés, hogy kevesen vannak-e akik megmenekülnek, vagyis üdvözülnek. A rabbinizmus különbséget tett a messiás uralma és Isten országa között. Az elsőben csak e kegyesek, az utóbbiban egész Izrael vesz részt. Lehetséges azonban, hogy a kérdés Jézus követőinek kis számára, mozgalmának viszonylag csekély elterjedésére utal, mint az előző példázatok.
Jézus azzal válaszol a kérdésre, hogy sokan akarnak bejutni Isten országába, de nem jutnak. Helyreigazítja a kérdést: nem az üdvözültek száma lényeges, hanem az, hogy mi közéjük kerülünk-e.
Erre figyelmeztet az ajtó hasonlatával. Ez a kép közkeletű volt, Jézus is többször és többféleképpen használta. Ismeretes a kapu hasonlata is. a rabbinizmus szerint az Isten félelme vagy a szenvedés az a szűk kapu, amely az örök életre visz. Jézusnál ennek a képnek új vonatkozása jelentkezik. A kapu keskenysége miatt torlódás támad előtte, és ezért csak nagy erőfeszítés árán lehet bejutni. A tusakodás képe eredetileg az ünnepi játékokon résztvevő versenyzők végső erőbevetését idézi az elsőbbségért (1Kor 9,24).
Ezen a helyen azonban a hasonlat tömegjelenetbe vezet, ahol közelharcot kell vívni a bejutásért. Jézusra jellemző drasztikus hasonlat ez. Az egyszerű embereknek közérthetően beszél arról, hogy amikor az Ő követéséről van szó, akkor nem lehet elmélkedni az üdvözülők számáról, hanem be kell vetni az ember egész erejét. A tusakodást azt teszi izgalmassá, hogy kevés az idő, mert még szűk ajtó is bezárul.
Jézus meghirdeti Isten kegyelmének esztendejét, de mindig azzal, hogy az nem tart örökké. Viszont nem mondja meg mikor ér véget a kegyelem ideje, és ez teszi halaszthatatlanná az üdvösség keresését.
De újra fordul a kép. Szóváltás támad a ház ura és a zárt ajtók előtt zörgetők között. Eközben derül ki, hogy mit mulasztottak a kívül maradottak, és hogy mit jelent a tusakodás az üdvösségért. A kívül maradottak arra hivatkoznak, hogy ők is a gazda vendégei voltak és hallgatták a tanítását. De a gazda azt válaszolja erre, hogy, aki így képzeli a keresztyénségét, ahhoz neki semmi köze nincs, mert az gonosztevő. Jézus már korábban is sokszor hangsúlyozta azt, hogy csak azok az övéi, akik cselekszik beszédét.
A hasonlat újra tovább halad. Most belülről látjuk a vendéglátó gazda házát. Ott ül a ház ura Izrael ősatyáival és körülötte idegenek. Már a próféták is beszéltek arról, hogy az utolsó időkben a pogányok is részesülnek Izrael dicsőségében, de a prófétáknál a pogányok még csak alárendelt szerephez jutnak (Ézs 45:6, 9:12, 59:29, Jer 3:12, Mal 1:11).
Jézus pedig azt mondja, hogy lesznek, akik bejutnak a pogányok közül és kívül maradnak sokan Izrael fai közül. Jézus megint közmondással vonja le a következtetést: "És íme, vannak utolsók, akik elsők lesznek, és vannak elsők, akik utolsók lesznek." A rabbinista szemlélet szerint Izrael az első és a többi népek az utolsók. Jézus arra figyelmeztet, hogy fordulhat a helyzet. Minden attól függ, hogy hallgatnak-e a tanítására. Jézus nem mond ki végleges ítéletet, de sürgeti hallgatóit, hogy hallgassanak rá, és térjenek meg mielőbb.
Új értelmet kap Jézus figyelmeztetése az egyház számára. Most a keresztyénség az "első", mert Jézus közelében tudhatja magát, és hallgatja a beszédét. De biztosan "utolsóvá" lesz, ha nem cselekszi.

Kérdések:

1. Mire figyelmeztet minket a szoros kapu képe?
2. Mire figyelmeztet minket a bezáruló ajtó képe?
3. Miért marad zárva az ajtó a zörgetők előtt?
4. Mi az alapvető különbség a bent levők és a kívül maradtak között?
5. Jézusnak Izrael számára adott figyelmeztetése mit jelent ma az egyház számára?
6. Miért fontos, hogy Jézus Krisztussal személyes kapcsolatban legyünk?
7. Mi azok között vagyunk-e, akik beléptek a szoros kapun?