Fejléc

CSS Menu Div Css3Menu.com

Jézus követésének akadályai

Lukács 14,25-35

Luk. 14,25-27. A tanítványok önmegtagadása (Mt 10:37-38).

A külső keret Lukácstól való: nagy tömeg megy Jézus után, de általában nem veszik komolyan, hogy magatartásukból milyen következtetést kellene levonniuk. Jézus követése az a lehetőség, amely abban bizonyul valóságosnak, hogy hisz benne az ember. Ezt fejezik ki Jézus szavai: kifejezései a mai embernek visszatetszik, de Izráel fiainak természetesek (héb. sáná´, gör. misein adott esetben csak "kevésbé szeret, a szeretetben hátrább helyez valakit"). Aki Krisztussal közösségben akar élni, annak szakítania kell mindenkivel, aki életében Krisztus helyét akarja elfoglalni, vagy vetélytársa akar lenni Krisztusnak. A második követelmény, kép formájában, arról beszél, hogy csak az lehet Krisztus tanítványa, aki pillanatról pillanatra vállalja azt az életformát, amely élete elvesztésének kockázatával, sőt: önmaga állandó áldozatul adásával jár.
Jézus visszatér a család szétbomlásának témájához, amit az evangélium idézhet elő (12,51-53). A 26. versben szereplő görög kifejezés: "utasítsa vissza" azt jelenti, hogy Jézus azt mondja tanítványainak, gyűlölniük kell apjukat, anyjukat és családjukat. Ez is a szemita túlzás egy példája, ami azt hangsúlyozza, hogy bárkit, aki a Jézus iránti teljes elkötelezettség útjában áll, legyen bár a legszorosabb kapcsolatban is velük, meg kell tagadni. "Gyűlölni" ebben az értelemben azt jelenti, hogy "kevésbé szeretni". Ez a kereszt alapvető üzenete (9,23).
Jézus nem a mindenről lemondó aszkézis és az önkínzó szenvedés etikáját propagálja. Hanem éppen azt mondja, hogy aki őt követve szolgált a világban, annak el kell készülnie arra, hogy áldozatot kell hoznia. Lelkileg szabaddá kell lennie a különböző kötöttségektől. Két szó nyitja meg Jézus beszédeinek értelmét: "gyűlöli önmagát" és "hordozza keresztjét". Ezt vállalta Jézus. Nem azért mert megvetette a világot, hanem azért mert szerette a világot. Aki Jézushoz hasonlóan szereti a világot, az nem vonul ki belőle, hanem magára veszi az emberek gondját és terhét, hogy segítsen rajtuk.

Luk. 14,28-35. Számvetés Krisztus követésében (Mt 5:13; Mk 9:49-50).

A befejező példázatok közül az első kettő arra int, hogy Krisztus követésére csak úgy vállalkozhatunk; ha számot vetünk minden követelménnyel, és nyíltan szembenézünk életünk körülményeivel. A földi vagyon visszahúzó erejéről van itt szó, Lukács ebben látja Krisztus követésének szinte legfélelmesebb akadályát: A megízetlenült só példázata is ebben az összefüggésben kap itt új értelmet: aki az előbb mondottak figyelembevételével követi Krisztust, az hasonló az ételnek ízt, a dolgoknak értelmet adó sóhoz (a kép Izráelben általánosságban ismeretes, vö. 2Krón 13:5; Lev 2:13). Aki nem tudja a világban betölteni ezt a szerepet (vö. Mt 5:13), azon éppen úgy nem lehet segíteni, mint az ízét vesztett són: fölöslegessé és haszontalanná válik, semmire sem jó többé.
A tanítványság tehát egy mindent felemésztő elhivatottság. Érett döntéssel kell elfogadni. Jézus két példát idéz egy bölcs építész nem fog bele az építkezésbe addig, amíg fel nem méri, vajon képes lesz-e befejezni; csak egy őrült megy csatába anélkül, hogy ne mérné fel a kockázatot.
A keresztény tanítvány számára az a jelszó, hogy a lemondás a tanítványság sója. Ha Jézus követője elkezd bármit is önmaga számára megtartani, akkor tanítványsága hazárdjátékká válik. A sóról szóló példabeszédet különbözőképpen használják. Máté evangéliumában Jézus a világosság hasonlatához kapcsolja, és a jó példa szempontjából használja (Mt 5,13); Márknál a só a közösségben a békesség forrása (Mk 9,50).
Jézus ebben a két példázatban vonja le a következtetést az előző követelményből. A tanítványságnak ára van! Jézus azt akarja, hogy aki követi őt, az tudja, mire vállalkozik, mérje fel lehetőségeit és a következményeket. Ő nem kar senkit nevetségessé vagy szerencsétlenné tenni. Nem akarja, hogy könnyelmű követői félszívűségük miatt összeroppanjanak és a világ csúfjává legyenek.
Lukács szerint Jézus a só hasonlatával foglalja össze mondanivalóját. Az a tanítvány, aki csak félig-meddig csatlakozik Jézushoz, és nem teszi rá az egész életét az ő követésére, olyan lehetetlen jelenséggé lesz, mint az íztelen só. Nem csak Jézus szolgálatára nem alkalmas, hanem az emberek számára is értéktelen.

Kérdések:

1. Hogyan kapcsolódnak Jézusnak ezek a szavai a nagy vacsora példázatához?
2. Milyen akadályokra figyelmeztet Jézus az ő követésének útján?
3. Milyen példát adott nekünk Jézus?
4. Mi a tanítványság ára?
5. Mit jelent a megízetlenült só?