Fejléc

CSS Menu Div Css3Menu.com

A gazdag és Lázár

Lukács 16:19-31.

Lk 16:19-26. Jusson eszedbe!

A gazdag és Lázár példázata Lukács önálló anyaga, az előző egységek bevezetése után a farizeusi teológiának a gazdagság és szegénység kérdésében vallott álláspontját utasítja el. Ennek optimista folyamatossága helyébe, amelyet a földi élet és az embernek a halál utáni sorsa között feltételez, a legkeményebb ítéleten alapuló diszkontinuitást teszi, és ezt - mai szóval élve - a társadalmi rendszerváltozás képében fejezi ki. A történet ismeretes lehetett Jézus környezetében, de sajátos alkalmazása megdöbbentően új. Viszont ahogyan a halál utáni életről beszél, azt nem ő mondja, hanem a korabeli zsidóság szemléletéhez alkalmazkodik vele (vö. 20:34kk.; egyébként görög mitológiai fogalmat is alkalmaz: hadés 23. v.).
Lukács evangélista az anyagi javakról és a törvény érvényességéről folyó vitát a külön forrásból vett példázattal viszi tovább. Ebből kitűnik, hogy Jézus nem szünteti meg az ószövetségi törvénybe foglalt igazságok érvényességét, sőt megerősíti és teljességre viszi.
A szegény neve Lázár. Ez az egyetlen eset Jézus példázatiban, amelynél egy szereplő nevet kap. Hangsúly van a jelentésén: Él-Ázer = Isten megsegít. Jézus olyan szegényről beszél, aki Istenbe veti bizodalmát (Lk 4,18 és 6,20).
A gazdag és a koldus rajza hűségesen idézi a keleti társadalmak megdöbbentően éles ellentéteit, csak itt nem a pogány embertelenség riasztó példája áll előttünk, mint a tékozló fiú példázatában. Izráel fia a koldus (neve is mutatja: Lazaros, héb. ló´cäzär "nincsen segítség" vagy ´él ´ecázár "Eleázár: Isten segít"; a konkrét név nem zárja ki azt, hogy az elbeszélés példázat), akinek nyomorúsága mérhetetlen (a kutyák említése mindenképpen tisztátalanságra utal; vagy úgy, hogy ezek az állatok a koldust maguk közül valónak, esetleg halottnak nézték; vagy úgy, hogy érintésük, amely ellen Lázárnak nem volt ereje védekezni, szüntelenül tisztátalanná tette a szerencsétlent).
Kiáltó nemcsak a szociális, hanem a vallásos igazságtalanság is. Mindketten meghalnak. A szegényről angyalok gondoskodnak. A gazdag még a végső tisztességet is megkapja. Ezután következik a fordulat: Lázár az üdvösség helyére, a gazdag a kárhozatba jut.
Az üdvösséget lakoma képével szokták szemléltetni, és Jézus is sokszor használja ezt a képet példázataiban. Az ünnepi lakomákon párnákra dőlve, balkönyökre támaszkodva ettek, és a fő vendég a gazda előtt feküdt. Így értendő az, hogy Lázár "Ábrahám kebelén" volt, vagyis a főhelyen volt.
A szenvedés helyét tüzes, sötét, és víztelen helynek képzelték, amelynek nyomorúságát növelte, hogy látni kellet onnan az üdvözültek örömét. Jézus itt az ő korának ismert képzeteivel rajzolta meg a túlvilágot. Ezekkel a színes képekkel hívja fel a figyelmet a fő dologra: arra az ítéletre, amely megfordította a helyzetet a gazdag és a szegény között.
Éles az ellentét a két ember halálának ábrázolásában is: az egyik Istennél, a másik csak emberek részéről vette el a megbecsülés jeleit. De a legbeszédesebb halál utáni sorsuk rajza: a földi viszonyokhoz képest minden a visszájára fordul, és az a szakadék, amely most választja el a két embert, ítéletes mása annak, amelyet a gazdag létesített önmaga és a koldus között a földön, - még csak nem is elvetemült gonoszságból, csupán közönyével és érzéketlenségével, amelyet a farizeusok természetesnek is találtak teológiai álláspontjuk alapján.
Jézus hangsúlyt tesz arra, hogy az ítélet végleges: az üdvösség és a kárhozat helye között semmiféle közlekedés nem lehetséges. Ábrahám a gazdagnak mindenféle ilyen kérését elutasította.
Jézus a gazdagok felé fordul a példázattal. "Jusson eszedbe!" - mondta Ábrahám a gazdagnak. Minden jó rendelkezésére állott életében, most mégis a szegényhez fordul segítségért, akit addig észre sem vett. Ez a bűne.

Lk 16:27-31. Mózes és a próféták

A gazdag szeretné ez után rokonaihoz elküldeni Lázárt, hogy időben megtérjenek, és másképpen használják vagyonukat. Érdekes, hogy a gazdag ebben a helyzetében is atyjának szólítja Ábrahámot, és Ábrahám a megfelelő megszólítással válaszol, de mindez nem változtat a tényeken. Sem a gazdag, sem hozzátartozói sorsán nem lehet az általa kért módokon változtatni. Izráel fiainak kiváltsága, de lehetőségeik korlátja is az, hogy ott van nekik Mózes és a próféták. Ha ezek szavára sem hittek Jézusban, akkor senki és semmi nem segíthet rajtuk. A feltámadott Krisztus szava is hiábavaló volna hozzájuk, ezért nem is adatik meg nekik ez a lehetőség (vö. Jn 5:45kk.).
A farizeusok és az írástudók azért nem tudják elfogadni Jézus beszédét, mert a legérzékenyebb pontjukon, az anyagi javakhoz való viszony kérdésében a Szentírásra sem hallgattak.
A példázatnak tehát fontos mondanivalója van Jézus evangéliumának és Isten törvényének egymáshoz való viszonyáról. Az egész ószövetség arról tanúskodik, hogy a földi javak Isten ajándékai, és ezt annyira kiélezi, hogy Isten az emberért teremtette a világot. De ugyanilyen határozottan állítja, hogy Isten elítéli a szociális igazságtalanságokat, a visszaélést jó ajándékaival. Mózes és a próféták sokféle parancsolattal és rendelkezéssel próbálták a szociális igazságot érvényesíteni. Istennek akarata tehát az, hogy a tőle kapott javak az egész nép közös javát szolgálják. Jézus Istennek ezt a törvényét a földi élet megmásíthatatlan rendjének tekinti.

Kérdések:

1. Milyen jelentősége van annak, hogy az egyik szereplőnek van neve a másiknak pedig nincs?
2. Milyen különbséget vehetünk észre a példázat két főszereplőjének halála leírásában?
3. Milyennek írja le Jézus a mennyországot?
4. Milyennek írja le Jézus a poklot?
5. Mit jelent a menny és a pokol közötti "nagy szakadék"?
6. Mikor kezdett kiépülni a gazdag és Lázár közötti szakadék?
7. Miért utasítja vissza Ábrahám a gazdag ember kérését?
8. Mi volt a gazdagnak az igazi bűne?
9. Miért nem elegendőek a mennyei jelek a hitetlenek meggyőzésére?
10. Mire figyelmeztet minket a példázat?