Fejléc

CSS Menu Div Css3Menu.com

Őstörténetek sorozat (4).

Káin és Ábel. Káin utódai. Sét utódai Noéig

1Móz 4-5.

1Móz 4:1-8. - Káin és Ábel
1Móz 4:9-15. - Isten megátkozza Káint
1Móz 4:16-26. - Káin utódai
1Móz 5: 1-32. - Sét utódai Noéig

Milyen természetet örökölt apjától, Ádámtól Káin és Ábel?

Találóan jegyzi meg a negyedik fejezet magyarázatának elején C. H. Mackintosh , hogy Káin és Ábel személyében a vallásoskodó világi ember és az igazi hívő ember első képviselőjét láthatjuk.
Miden a ketten, tehát Káin és Ábel is az Édenen kívül születtek, és mint a bukott Ádám fiai természetükre nézve semmit sem különböztek egymástól. Mind a ketten bűnösök voltak. Mindkettőnek bukott emberi természete volt. Káin és Ábel nem az ártatlan, hanem a bukott Ádám gyermekei voltak. Mihelyt világra jöttek, részesei lettek atyjuk természetének, és bármilyen fejlődési fokon is legyen ez a természet, mindig csak bukott, romlott, gyógyíthatatlan természet marad (Jn 3,6).
Ádámra csak, mint egy bukott nemzettség fejére tekinthetünk, akinek "engedetlensége által sokan bűnösökké lettek" (Rm 5,19).
Ugyanakkor az is igaz, hogy Ádám a kegyelem tárgya és a megígért Megváltóba vetett élő hit tulajdonosa és szemlélője lett, csakhogy ez nem az ő emberi természetéből fakad, hanem teljesen isten műve. És mivel ez nem természetszerűleg volt benne, nem állt módjában ennek a hitnek az átörökítése. Ez a hit semmi esetre sem volt örökölhető. Ádám nem hagyományozhatta át hitét Káinra és Ábelre. Ádám hite az isteni szeretet gyümölcse volt csupán.. isteni hatalom ültette lelkébe, és Ádám nem rendelkezett ezzel az isteni hatalommal, hogy másoknak is tovább adhatta volna. Ami természetében rejlett, azt természetes úton tovább adhatta, de többet nem. Ha az apa a romlás állapotában van, akkor, fia is csak abban lehet.
Az első emberben lett miénk a bűn, az engedetlenség és a halál. A második Emberben miénk lett a megigazulás, az engedelmesség és az élet. Ahogy az elsőtől is kaptunk egy természetet, a másodiktól is kapunk egyet (1Kor 15:48, Rm 5:12-21). Ádám gyermeke emberi természet és tulajdonságainak részese, isten gyermeke pedig Isten természetében és tulajdonságaiban részes. Az első természet a "test akaratából", a második "Isten akaratából" (Jn 1,13) van.

Ha Ábel természetére nézve nem különbözött semmiben sem testvérétől, Káintól, akkor mi okozza közöttük mégis ezt a roppant eltérést?

A különbözőség nem bennük, sem természetükben, sem körülményeikben, hanem egyes egyedül áldozatukban volt. Ábel története megmutatja a bűnös ember számára azt az egyetlen igaz utat, a melyen istenhez közeledhet, előtte megállhat, vele kapcsolatba lehet. Megtanítja a számunkra világosan ez a történet, hogy emberi természete talaján nem közeledhet Istenhez az ember, sem azon, ami benne van, sem azon, ami azzal összefügg. Az embernek önmagán kívül, másvalaki személyében és munkájában kell keresnie a szent és igazságos és egyedül igaz Istennel való kapcsolat igazi és örök alapját. A Zsid 11:4-ben magyarázza ezt meg nekünk az Úr: "Hit által ajánlott fel Ábel értékesebb áldozatot, mint Kain, és ezáltal nyert bizonyságot arról, hogy ő igaz, mert Isten bizonyságot tett áldozati ajándékairól, úgyhogy hite által még holta után is beszél."

Miben volt a különbség Káin és Ábel áldozata között?

Káin az Isten által megátkozott föld gyümölcseiből áldozott az Úrnak, méghozzá vér nélkül, hogy az átoknak véget vessen. "Vér nélküli áldozatot" mutatott be, egyszerűen azért mert nem volt hite. Ha hite lett volna, kellő időben megtanulta volna az isteni alapelvet, hogy "vérrontás nélkül nincsen bűnbocsánat" (Zsid 9,22). Alapvető igazság ez, hogy a bűn büntetése a halál. Káin bűnös volt, és ezért közte és az Úr között ott áll a halál. De Káin áldozatában nem volt e ténynek semmiféle beismerése.
Káin "vér nélküli" áldozatával elárulta teljes tudatlanságát: sejtelme sem volt, hogy melyek Istennek követelményei, hogy milyen a saját jellem és állapota, mint elveszett és vétkes bűnösnek, és hogy milyen a föld valójában, amelynek a gyümölcséből áldozatot vinni merészelt. Káin az emberi értelemre támaszkodott, amely arra hivatkozik, hogy hozhat-e egy ember elfogadhatóbb áldozatot, mint amit keze munkájával s orcája verítékével szerzett? Az emberi értelem és a vallásos gondolkodás beszél így, de Isten egészen másként gondolkodik. Egyedül a hit által bemutatott áldozat egyezik meg Isten akaratával, mert a hit hiszi, hogy feláldozott élet szükséges, különben nem lehet közeledni Istenhez.
Az Úr Jézus szolgálatára nézve is azt láthatjuk, hogyha nem halt volna meg a kereszten, összes szolgálata Istennel való kapcsolatunk helyreállítása szempontjából nem jelentett volna egyáltalán semmit.
Innen láthatjuk, hogy milyen hamis talajon állt az áldozatot bemutató és istentiszteletet végző Káin. Ha egy bűnbocsánatot nem nyert bűnös az Úr színe elé merészkedik, hogy "vér nélküli" áldozatot mutasson be, azt csak olyannak lehet tekinteni, mint aki a legnagyobb fokú elbizakodottság bűnében vétkes. Igaz, hogy fáradozott áldozat előteremtésében, de mit ért az egész? Eltávolítja-e a bűnös erőlködése a bű átkát és szennyfoltját? Hogy tudná egy végtelenül szent Isten igényeit ez kielégíteni? Ezzel kitűnt teljes tudatlansága, nemcsak saját állapota, de Isten jellemére vonatkozólag is. "Nem szorul emberi kéz szolgálatára, mintha hiányt szenvedne valamiből; hiszen ő ad mindenkinek életet, leheletet és mindent." (ApCsel 17:25).
Ábel áldozata azért volt kedves Istennek, mert Ábel behatolt hit által a dicső igazságba, hogy Istenhez csak áldozattal lehet közeledni, hogy egy bűnösnek más valaki halálát kell önmaga és bűne következménye közé állítani, hogy az isteni természet igényeinek és jelleme tulajdonságainak csak egy hiba nélküli áldozat vére felelhet meg. Ez röviden a kereszt tana, amelyben egyedül találhat nyugalmat a bűnös lelkiismerete, mert benne van Isten egészen megdicsőítve.
Minden Istentől meggyőzött bűnösnek éreznie kell, hogy cselekedetei alapján halál és ítélet várna rá, és ezen saját erőlködéséből nem változtathat. Itt van azonban az a pont a hol a kereszt feltűnik. A keresztben láthatja meg a maga tehetetlenségét belátó bűnös minden bűnére és szükségeire elégséges isteni gondoskodást. Ábel "becsesebb" áldozata Krisztus áldozatának előképe. "Most azonban egyszer jelent meg az idők végén, hogy áldozatával eltörölje a bűnt." (Zsid 9:26)
"Hit által ajánlott fel Ábel értékesebb áldozatot" egyszerűen azért, mert a hit hisz Istennek, amikor ő beszél hozzá, szaván fogja Istent, megragadja úgy, amint az Úr Jézus Krisztus személyében és művében kijelentette magát.
Miden erőforrásunk Krisztusban van. Bizodalmunk ezért nem önmagunkban van, hanem Krisztusban, aki mindent elvégzett érettünk. Ezért olvassuk Ábelről, hogy "Isten bizonyságot tett áldozati ajándékairól", vagyis nem Ábelről, hanem ajándékáról tett Isten bizonyságot, és ez egészen pontosan meghatározza a hívő ember békessége és Isten előtti elfogadottsága igazi alapját. A hívő ember számára már nem az a kérdés, hogy "ki vagyok én", hanem az, hogy "ki Krisztus"? Ha a hívő Jézus nevében Istenhez jött, Jézussal teljesen azonos lett és Jézus nevében elfogadásra talált.

Jogos-e Káin haragra gerjedése?

A testies gondolkodás mindenre ellenséges érzülettel felel, és ellensége az igazságnak, amely a hívő szívét úgy meg tudja örvendeztetni. Az ami Ábelt békességgel, Káint haraggal töltötte meg. Káin nem nyert elfogadást bűneiben, míg Ábel igen, ezért haragra gerjedt és fejét lecsüggesztette.
A megigazulás, teljes, tökéletes, feltétel nélküli hit által való megigazulás teszi Istent mindenné és az embert semmivé, és az ember ezt nem szeretni, ezért van az, hogy a fejét lecsüggeszti. Káin azonban nem tud semmit felhozni haragja megindokolására?
Ha Ábel elfogadásának alapja bármi olyan lett volna, ami benne magában volt, akkor Káin haragja indokolt lehetne, de Ábelt Isten kizárólag áldozatáért fogadta el, és nem róla, hanem ajándéka mellet tett bizonyságot, ennélfogva Káin haragra gerjedése teljesen jogtalan. Ha jót cselekszel (a LXXX szerint orthósz proszenekész - "helyesen áldozol áldozatot"), emelt fővel járhatsz:, a jó cselekedetet itt az áldozatra vonatkozik.
Káin gyilkos cselekedete hamis istentiszteletének egyenes következménye és természetes gyümölcse volt. Káin meg sem állt a gyilkosságnál, hanem amikor Isten ítéletét hallotta, mivel Isten felől tudatlanságban élt, nem hit a megbocsátásban, elment az Úr színe elől, és várost épített, és családja a különböző művészetetekkel kezdett foglalkozni. Mivel Káin nem ismerte Isten jellemét, olyan nagynak tartotta bűnét, amelyre nincs bocsánat. Nem az volt a baj, hogy felismerte a bűne nagyságát, hanem hogy nem ismerte Istent. Nem kívánt kegyelmet, mert nem kívánta Istent. Káin gyökeresen romlott, mélyen elvetemült volt és csak egyetlen vágya volt, hogy kikerüljön Isten közelségéből. Úgy gondolta nagyon jól meg tud élni Isten nélkül, ezért hozzálátott a világ díszítéséhez.
Ez "Káin útja", amikor az ember a gyógyírt, amit Isten adott a tisztulásra, elveti és ennek helyébe ő maga igyekszik arra, hogy magát vagy a világot megjavítsa.

1Móz 5:1-32. - Sét utódai Noéig

Az emberi gyengeség megalázó feljegyzését és a halál uralma alá vetett ember történeti adatait találjuk itt. Több száz évig élhet, és "nemzhet fiakat és lányokat", de végül meg kell halnia. "És amint elrendeltetett, hogy az emberek egyszer meghaljanak..." (Zsid 9,27).
Énók az egyetlen kivétel az 5. fejezet szabálya alól, amely így szól "meghalt", mert róla azt mondja az Szentírás, hogy "Hit által ragadtatott el Énók, hogy ne lásson halált, és nem találták meg, mivel elragadta őt az Isten. Elragadtatása előtt azonban bizonyságot nyert arról, hogy Isten szemében kedves." (Zsid 11,5).
Énók a "hetedik volt Ádámtól" és igen érdekes megfigyelni, hogy a halál a "hetediken" nem tudott győzedelmeskedni, mert Isten közbelépett és a halál hatalma felett győzelmi jellé Énókot tette. A hogyan lehet ez kérdésre a válasz pedig ez: "hit által". Az istennel való együtt járás elkerülhetetlenül kívül helyezte a világi gondolkozás hatókörén. "Énók Istennel járt" (5:24), ez mindent magába foglal ami az isteni élethez tartozik.
Míg Káin fiai arra a hiábavaló kísérletre pazarolták erejüket, hogy egy elátkozott világot megjavítsanak, addig Énók jobb világot talált, és annak erejében élt. Énók hitét nem a világ megjobbítására kapta, hanem, arra, hogy Istennel járjon ebben a világban.

(A vázlat C.H. Mackintosh: "Elmélkedések Mózes 1. 2. 3. könyvéről"című kommentár gondolatai alapján készült)

Kain és Ábel

Kain és Ábel történetét mindaddig nem érthetjük meg igazán, amíg nem látjuk tisztán az áldozat, ill. a különféle áldozati formák tartalmát, jelképes jelentését. Ezek összefoglalását 3Móz 1-7. fejezeteiben találjuk.
A történet szempontjából a bűnért való áldozat és a hálaáldozat bír jelentőséggel. Ezek indítékuk és formájuk tekintetében egyaránt eltértek egymástól. A bűnért való áldozat a bűn felismerésén, a bűntudat kialakulásán és a bűnösség nyilvános elismerésén alapult. Akinek a lelkében mindez meggyőződéssé érett, annak egy ép, hím állatot (rendszerint bárányt) kellett áldozatként bemutatnia. Ezzel jelképesen kifejezte az "Istennek ama Bárányába" (Jn 1,29) vetett hitét, aki mint Megváltó, helyettes áldozatával és halálával megmentheti a bűnbánó bűnöst a bűn jogos büntetésének hatálya alól. A hálaáldozat - az előbbitől eltérően - az Isten sokféle földi áldása fölött érzett öröm és hála kifejeződési formája volt, és elsősorban termények, élelmiszerek formájában került bemutatásra, mint amelyek az isteni gondviseléstől rendelt termő erők gyümölcsei.
A történet szerint Ábel az előbbi, Kain az utóbbi formában mutatott be áldozatot. A megváltás lényegét, a helyettesítés eszméjét magukban hordozó áldozatok kezdettől fogva ismertek voltak, akkor is, ha rendszerezett formában csak jóval később, Mózes korában kerültek lejegyzésre. Isten egyetlen nemzedéket sem hagyott bizonytalanságban az üdvösség útja felől!
Kain és öccse, Ábel minden jel szerint eltérő indíttatásból követték szüleik hitét. Ábel áldozata - hite és őszintesége miatt - Isten szemében becsesebb volt Kainénál (Zsid 11,4), amit az idősebb testvér féltékenyen vett tudomásul (1Móz 4,5). Míg tehát Ábel áldozata a bűnösség, a megváltásra szorultság tudatát fejezte ki, addig Kain lelkében csupán hála élt - ha élt egyáltalán -, de hiányzott a bűnfelismerés és a bűnbánat. Ha Isten mindezzel együtt elfogadta volna az elsőszülött fiú áldozatát, akkor ebben a végzetes tévedésében erősítette volna meg. Így tehát elsősorban éppen Kain érdekét szolgálta az az elutasítás, amit ő nem tudott sem megérteni, sem feldolgozni.
Isten látta a torz, helytelen reakciókat, amelyek az elutasítás nyomán ébredtek Kain lelkében, és megpróbálta megakadályozni azok kibontakozását: "És monda az Úr Kainnak: Miért gerjedtél haragra, és miért csüggesztéd le fejedet? Hiszen, ha jól cselekszel, emelt fővel járhatsz; ha pedig nem jól cselekszel, a bűn az ajtó előtt leselkedik, és reád van vágyódása; de te uralkodjál rajta." (1Móz 4,6-7)
Ezek a szavak a figyelmeztetésen túl az élet egyik legfőbb értékére irányítják a figyelmet: "emelt fővel járni". Ez a becsületes, igaz élet legfőbb jutalma, amit rendszerint csak akkor becsülünk valódi értéke szerint, amikor már elveszítettük. Ugyanakkor a kísértés természetét is érzékletesen fejezik ki ezek a szavak: "az ajtó előtt leselkedik", hogy az első adandó alkalommal besurranjon az életünkbe, és megfertőzze, tönkretegye azt. Sátán nem nyíltan támad, mert akkor könnyebb lenne elutasítani. Isten látta, hogy a belső békétlenség, a harag, amivel Káin is küzdött a lelkében, kifejezetten melegágya a rossz, helytelen döntéseknek. Erre kívánta figyelmeztetni Ádám és Éva első gyermekét, de hasztalan.
Isten óvása, figyelmeztetése ellenére is bekövetkezett az újabb bűn, méghozzá a legkirívóbb formában - gyilkosság, testvérgyilkosság formájában. Milyen megrázkódtatás lehetett Ádámnak és Évának látni, hogy egyik fiuk meghal a másik kezétől! Ekkor érthették meg azt, amit máig is sokan hitetlenkedve fogadnak: látszólag jelentéktelen volt az első engedetlenség, mégis alkalmas volt arra, hogy megnyissa a zsilipeket a rossz áradata előtt, ami egyre rohamosabban burjánzott el, mint egy "gazdag lombozatú vadfa" (Zsolt 37,35). Nem kellett hozzá sok idő, csupán egyetlen emberöltő, és máris a legsúlyosabb formában jelent meg a bűn!
Miért ölte meg Kain Ábelt? Mi az, ami az ő számára is igazolhatott egy ilyen súlyos tettet? A Biblia válasza leleplezi a bűn irracionális, értelmetlen és méltánytalan voltát: "Mivel az ő cselekedetei gonoszok voltak, a testvérééi pedig igazak." (1Ján 3,12) Azaz nincs válasz, nincs logikus magyarázat. A rossz egyszerűen nem tudja elviselni a jó jelenlétét (vö. 2Tim 3,12).
Isten következetes, a körülményektől és az adott személy "érdemeitől" független mentő szándékát bizonyítja, hogy Kaint nem csupán előzetesen figyelmeztette és próbálta visszatartani, hanem a tett elkövetése után sem hagyta magára. Az első emberpárhoz hasonlóan őt is tapintatos kérdéssel kereste meg, olyan kérdéssel, amivel gondolkodtatni és a lelkiismeretét ébresztgetni kívánta: "És monda az Úr Kainnak: Hol van Ábel, a te atyádfia?" (1Móz 4,9/a) Káin azonban nem tört meg, hanem pimasz, cinikus, hazug, elutasító választ adott: "Ő pedig mondta: Nem tudom, avagy őrizője vagyok-e én az én atyámfiának?" (1Móz 4,9/b) Csak akkor mutatott némi sajnálkozást, amikor bűnbánat hiányában elhangzott fölötte a számkivetés ítélete: "Akkor mondta Kain az Úrnak: Nagyobb az én büntetésem, hogysem elhordozhatnám." (1Móz 4,13) Ez a sajnálkozás azonban egyértelműen nem a tettének, hanem a tette következményének szólt. Nem az elkövetett és jóvátehetetlen bűnt, testvére halálát fájlalta, hanem saját magát sajnálta a büntetés hallatán.
Látszólag kézenfekvő, hogy ki-ki a maga foglalkozása szerint vitt állatot vagy terményeket az Úr színe elé. Azonban az áldozat mibenlétének és formájának jelképes jelentése volt, így - amennyiben ez igényként merült volna fel - egymás között cserélhették volna Istennek szánt felajánlásaikat.
Már Ádám és Éva is ismerték a megváltás ígéretét és az erre emlékeztető áldozatot (1Móz 3,15). A Szabadítóra vonatkozó ígéretet és az áldozati rendszert áthagyományozták utódaikra, akik - az életkorokat figyelembe véve - hosszú évszázadokon keresztül első kézből ismerhették meg a teremtés, bűneset és evangélium szavait. Ádám és Éva első gyermeke, Kain, nevében is hordozta az Istenhez visszatérő ember reménységét: "Nyertem férfiat az Úrtól v. Urat." (1Móz 4,1)
Arra, hogy a később írásba foglalt rendelkezések korábban, kezdettől is hatályban voltak, más példákat is találunk a Bibliában:

- Az özönvíz előtt Isten úgy rendelkezett, hogy a "tisztának" mondott, áldozat és később fogyasztás céljára használható állatokból 7-7 db-ot vigyen Noé a bárkába, míg a tisztátalanokból 1-1 párt a faj fenntartása céljából. Noha csak 3Móz 11. fejezetében olvashatjuk a két csoport tételes leírását, nyilvánvaló, hogy már Noé számára is ismert kategóriák voltak.
- Noha szintén csak Mózes korában kerül írásba foglalásra a Tízparancsolat, de már előbb is találkozunk olyan hivatkozásokkal, hogy pl. a házasságtörést vagy a szombati nyugalom parancsának megszegését súlyos bűnnek tekintették (l. pl. Ábrahám és Gérár királya: 2Móz 20,2-9; Potifárné és József: 1Móz 39,9; ill. a zsidó nép a törvényadás előtt: 2Móz 16,23) stb.

Kérdések:

1. Emberi természetükre nézve van-e különbség Káin és Ábel között?
2. Milyen természetet örökölt Káin és Ábel Ádámtól?
3. Jobb ember volt-e Ábel, mint Káin?
4. Miért nem örökölhette-e Ádám hitét Káin és Ábel?
5. Mit örökített tovább Ádám?
6. Mi lett a miénk az első ember, Ádám által?
7. Milyen természet részesei lehetünk a "második Ádám", azaz Krisztus által?
8. Ha Ábel természetére nézve nem különbözött semmiben sem testvérétől, Káintól, akkor mi okozza közöttük mégis ezt a roppant eltérést?
9. Mire ad példát nekünk Ábel?
10. Hogyan akar Ábel Istenhez közeledni?
11. Hogyan akar Káin Istenhez közeledni?
12. Miben volt a különbség Káin és Ábel áldozata között?
13. Mit fejez ki Káin "vér nélküli" áldozata?
14. Mit jelent az, hogy "vérrontás nélkül nincsen bűnbocsánat"?
15. Milyen lelkületről árulkodik Káin áldozata?
16. Milyen vallásos cselekedet áll Káin áldozatbemutatásának hátterében?
17. Mi a különbség a vallásos cselekedet és a hit által bemutatott áldozat között?
18. Mit jelentett a "vérrontás nélkül nincsen bűnbocsánat" Jézus számára?
19. Miben volt tudatlan Káin?
20. Van-e szüksége Istennek a mi áldozatainkra?
21. Mit adhatunk mi Istennek?
22. Milyen lelkületről árulkodik Ábel áldozata?
23. Minek az előképe Ábel áldozata?
24. Miért gerjedt Káin haragra?
25. Jogos-e Káin haragra gerjedése?
26. Tud-e valamit felhozni haragja indoklására Káin?
27. Mi volt a harag gyümölcse Káin életében?
28. Mivel tetézte Káin a gyilkosság bűnét?
29. Miben tévedett Káin Istennel kapcsolatban?
30. Ismerte-e igazán Istent Káin?
31. Miért nem kért kegyelmet kérni Káin?
32. Mi jellemzi Káin további cselekedetteit?
33. Mire figyelmeztet minket "Káin útja"?
34. Miben különbözött Énók a többi embertől?
35. Mire adott példát Énók nekünk?