Fejléc

CSS Menu Div Css3Menu.com

Őstörténetek sorozat (5).

Az özönvíz (I.)

1Móz 6-7.

1Móz 6:1-8. - Az erőszakosság elterjed a földön

Énók eltávozott a földről. Idegen volt itt s földi pályafutása mennybe való elragadtatással végződött. Felvitetett, mielőtt az emberi gonoszság tetőpontját elérte, és ezért Isten ítélete a földere szakadt.
A gonosz különös megnyilvánulási formája az, amikor azt ami Istentől van összekeveri azzal, ami az embertől van. Isten fiainak az emberek lányaival való keveredése nagyon szerencsétlen következményekkel járt.

1Móz 6:9-22. - Az özönvíz. Noé bárkát épít

Nem csupán néhány test végéről volt szó, hanem minden test romlott volt Isten szemében. (6:13). Teljesen el kellet pusztulnia mindennek a földön.
Itt látjuk az ember romlását és Isten orvosságát. A gonoszság elérte tetőfokát, ezért Isten teljesen el kell, hogy pusztítsa a földet, de egyidejűleg megmenti mindazokat, akik az akkori idők egyetlen igaz emberével, Noéval kapcsolatban álltak. Ez nagyon élő módon tárja elénk a kereszt tanát. Itt meglátjuk Isten ítéletét az emberi természet minden gonoszsága felett, és ugyanakkor mentő kegyelme teljes megnyilatkozását.

1Móz 7:1-24. - Az özönvíz kezdete

"Az ÚR pedig bezárta Nóé után az ajtót." (7:16). A bárkán Belül mindnyájan kétségkívül teljes és tökéletes biztonságban voltak. Az Úr bezárta az ajtót, és nélküle egy lélek sem mehetett se ki, se be. Az Úr bezárta az ajtót, de volt a bárkán ablak is, amelyen azonban csak felfelé lehetet tekinteni, mert az ablak felül volt: "Ablakot is csinálj a bárkára, és egy könyökre hagyd azt felülről" (6:16). Nem láthatták az ítélet vízét, sem a halált, sem a pusztítást, amelyet azok a vizek okoztak. Isten megmentése, a góferfa állott közöttük és e dolgok között.

(A vázlat C.H. Mackintosh: "Elmélkedések Mózes 1. 2. 3. könyvéről"című kommentár gondolatai alapján készült)

Kérdések:

1. Mit tudunk az özönvíz időpontjáról?
2. Kiket kell értenünk az "istenfiak" és "emberek lányai" alatt?
3. Milyennek jellemzi Isten az özönvíz előtti emberiséget?
4. Mivel indokolja Isten az özönvíz-katasztrófa bekövetkezését?
5. Az emberiség gonosz tettei közül melyik emelkedik ki leginkább (11.-13. v)?
6. Mit fejez ki Istennel kapcsolatban a "megbánta" kifejezés?
7. Milyen indokai vannak Noé kiválasztásának?
8. Miben nyilatkozik meg Noé hite?
9. Hányan mentek be a bárkába?
10. Mire figyelmeztet a hajóba költözés és az esőzés megindulása között eltelt 7 nap (1Móz 7,10)?
11. Hol használja még a Biblia a "bárka" kifejezést?
12. Hogyan gondoskodik Isten az élet és állatvilág fennmaradásáról?
13. Hogyan fért meg a bárkában egymással az ember és az állat?
14. Honnan jön elő az özönvízhez szükséges vízmennyiség?
15. Mi lett az özönvíz következménye?
16. Mire figyelmeztet minket az özönvíz története?

Az angyalok házassága? (1Móz 6,6:1-4.)

Ez a rövidségében is töredékes néhány vers a legnehezebben magyarázható része az őstörténeteknek. A mai magyarázók szinte egyöntetűen mitologikus vonatkozású torzónak tartják s rokon vonásokat látnak benne azokhoz a sémita, de főként görög mitoszokhoz, amelyekben istenek és emberek nászáról van szó, aminek a következtében félistenek születnek. A Bibliaíró azonban jobbnak látja nem részletezni e történeteket, csak a kései apokaliptikus irodalom veszi fel újra a témát, azzal fejezvén be a leírást, hogy e "bukott angyalokat", akik szörnyű zűrzavart teremtettek a földön, Isten az alvilágban külön börtönbe vetette. Erre emlékeztet az Újszövetségben 2Pt 2:4; Júd 6. verse.
Két mitológiátlanító kísérlet ismert a magyarázás történetéből. Egyik keresztyén talajon született meg s eszerint az "istenfiak" az istenfélő Sétnek az utódai, az "emberek lányai" pedig Kain leszármazottai. A másik a középkori zsidó értékelési mód, amely szerint az "istenfiak" előkelőket, hatalmasokat jelentenek (Zsolt 29:1 hasonlóságára), eljárásuk pedig közönséges zsarnokoskodás az alsóbbrangú emberekkel szemben.
Az "istenfiak" alatt azonban itt minden valószínűség szerint mennyei lényeket, angyalokat ért az író (vö. Jób 1:6; 38:7), létüket sem az Ó-, sem az Újszövetség nem vonja kétségbe és nem tartja mitologikusnak. Az emberekkel való összekeveredésüket bizonyára azért írja le itt a Biblia, hogy véleményt és ítéletet mondjon a magukat óriásoknak, félisteneknek tartó emberek vagy családok fölött. A szentíró ismerte egy Gilgamesnek a történetét, tudta azt is, hogy egyes királyok, sőt oligarcha családok isteni eredettel dicsekedtek, hogy uralomhoz és erőszakos tetteikhez való jogukat ezzel is igazolják. Ott voltak ezek az "óriások" Kánaán területén is. (Num 13:34 stb. - A héber nefilim szó görög megfelelője gigantes, ennek nyomán általánosan elfogadott az "óriások" fordítás.) - Különös, hogy az Ószövetség nem vitázik a tekintetben, hogy lehetett-e ilyen keveredés mennyei és földi lények között, de ítéletet mond fölötte azzal, hogy a belőle származó korcs nemzedéket mindenestül az özönvízbe fullasztja.
A történetben tehát nem azáltal tűnik ki az emberi gonoszság csúcspontja, hogy a bukott angyalok megrontották az emberi nem természetes életrendjét, hiszen így az emberiség csupán szenvedő fél, hanem azáltal, hogy emberek isteni származással dicsekedtek, magukat óriásoknak, hírhedett hősöknek vallották. A mennyei lények alászállása, mint hajdani mitologikus vonás, csak aláfesti az embereknek magukat óriásokká felmagasztaló gőgjét.

Prológus. (1 Móz. 6,6:5-8.)

A bevezető versek az özönvíz-katasztrófa indokolását adják, amit más szavakkal 9-13 v. is megismétel. A legmegdöbbentőbb e szakaszban Istenről azt az egyébként emberi indulatot olvasni, hogy ő "megbánta", hogy embert teremtett, annyira megromlott az emberiség.
E romlottságot kétféle módon is szemlélteti az Írás.
Az 5. v. szerint az ember "szívének gondolatai" teljesen rosszak, gyökerében vált romlottá, hamissá az ember érzés- és gondolatvilága. Vágyai, szándékai nem méltók az Isten képére teremtett emberhez, sőt bűnt, bajt, átkot szülnek, gyötrelmére az egész világnak.
A 11. skv. versek ki is mondják, hogy ez a romlottság az "életútnak", azaz a tetteknek a gonoszságában nyilvánul meg. A Biblia itt is elevenre tapint, amikor rámutat arra, hogy az embert vonja és édesgeti a maga kívánsága, azután a kívánság megfoganván bűnt szül. (Jak 1:14-15). A gonosz tettet megelőzi a gonosz kívánság, ezért szívlelendő meg a tizedik parancsolat. - A gonosz tettek közül feltűnő módon egyet emel ki a 11-13 v., az erőszakoskodást, amely akár a testi erővel, akár a szellemi képességekkel visszaélvén zsarnokoskodást, jogtiprást, osztályellentétet eredményez.
Isten elhatározott ítélete szerint tehát - a 13. v. szóhasználatával élve - elérkezett a vég. Ez az eschatologikus hangzású szó egy világkorszaknak az elmúlását jelöli, ami után majd egy másik korszak következik. Isten ugyan itt nem világvégét tervez, a föld megmarad, de az élőket készül letörölni róla, hogy majd egy új kezdetből fakadhasson valami más. Az ítélő Isten mindenesetre kegyelmes Isten marad, mert az új korszaknak a zálogául Nóét és családját átmenti a következő korba.

Nóé kiválasztásának is kettős indoka van.

Az egyik röviden ennyi: kegyelmet talált az Úrnál (8. v.).
A másik megjegyzés szerint ő igaz és tökéletes volt (9. v.). Az utóbbi persze úgy értendő, hogy Isten nyilvánította őt ilyennek (a "tökéletes" szó a kultuszi nyelvben az Isten által elfogadott kedves áldozat jelzője), mégis észre kell vennünk, hogy megvolt Nóéban az Istennel járás készsége, a hívő aktivitás, amire tekintettel tartja számon őt is a hit példaképei között Zsid 11:7.

A bárka. (1Móz 6,6:9-7:9)

Az utóbb említett újszövetségi textus különösen abban látja Nóé hitét, hogy komolyan vette az isteni figyelmeztetést és bárkát készített a maga és háznépe megtartására. Mások "ettek, ittak, házasodtak" (Mt 24:38), Nóé pedig sietve ácsolta a bárkát, ezt a lakásnak is alkalmas, ajtóval, ablakokkal ellátott, rekeszekre osztott hajót. A bárka héber elnevezése (tébáh) még egyszer fordul elő az Ószövetségben: ugyanez a neve annak a hajócskának, amelyben a gyermek Mózest kitették a Nílus parti sás közé (Ex 2:3). Mindkét esetben a halálos veszedelemből az életre megmentő hajó. A keresztyénségben a bárka az egyház egyik jelképe lett, lévén az egyház is Isten eszköze arra, hogy a halálból az életre mentse át az embert. (A jelkép értelmezésénél azonban nem volna helyes a látható egyházra, vagy annak valamelyik felekezetére gondolni s ehhez még mereven hozzákapcsolni az extra ecclesiam nulla salus elvét. Inkább a kegyelmi lehetőségre kell gondolnunk, amelyet az egyházban nyújt az Isten, nemcsak egyéni üdvösségre, hanem a "szentek közössége" megvalósítására is).
A bárkában megfért egymás mellett ember és állat, farkas és bárány. Az ítélet érzése, a halál közelléte megfékezte az ellenséges ösztönöket. Egyébként abból a gondoskodásból, hogy Isten a halálra ítélt élővilágból Nóé családján kívül még egy-egy pár állatot is megment, kitűnik, hogy mennyire csak megközelítő Istennel kapcsolatban az az emberien hangzó érzés, hogy ő "megbánta" teremtő tettét. A héber nyelvben a megbánás és bánkódás, sőt részvét azonos gyökerű szavak, ami megmagyarázza azt, hogy Isten megbánásában benne van a bánkódás is (Jón 4:2), ennek következtében az is, hogy amikor ítéletet gyakorol, akkor sem szűnik meg könyörülő lenni. Már csak azért sem, mert Isten nem adja fel eredeti jó szándékait és terveit, a jelen esetben az élet megtartását. Ebből a megtartó szándékból pedig nem marad ki sem a "tiszta", sem a "tisztátalan", az egyetemes ítéletben a kegyelem gyakorlása is egyetemes jellegű.

Az özönvíz. (1 Móz 7,7:10-24.)

Az özönvíz mindent elborító áradatának bekövetkeztét kétféleképpen motíválja a bibliai elbeszélés: részint egy 40 napon át zuhogó eső következményeként, részint olyan kozmikus jellegű vízbetöréssel, amelyben a föld alatti kaotikus tenger (tehóm) és az égboltozat fölött levő égi óceán (vö. 1:7-nél) víze zúdult a földre.
Az özönvíz bibliai leírásánál számunkra legfontosabb annak az ijesztő pusztulásnak a képe, ami az elfajzott, megromlott emberiség bűne miatt következett be Isten ítéleteként. Elpusztult a földön minden élőlény (7:21). Egy óriási iszaptemető borított el mindent a víz visszahúzódása után, egy szörnyű tabula rasa maradt ott, amelyen kellett elkezdődnie a világ története egy új szakaszának. A roppant katasztrófa emléke a bibliai írásokban úgy maradt meg, mint valami egyedül álló, világméretű pusztulásé, intő példaként a világ végső elmúlására, amikor majd annak a rendelt ideje elérkezik, helyet adván egy új teremtésnek (Mt 24:37-39; 2Pt 3:6-7).

Az özönvíz

Az özönvíz időpontja

Ha a nemzetségtáblázatban (1Móz 5., 11. fej.) található életkorokat (a mindenkori első utód születésekor!) a teremtéstől kezdődően összeadjuk, ennek eredményeként 1656 esztendőt kapunk az özönvíz bekövetkezéséig.

Az özönvizet szükségessé tevő állapotok

Az özönvíz kapcsán felmerülő legsúlyosabb kérdés: mi indokolhatta, ill. indokolhatta-e bármi is az egész emberiség eltörlését úgy, hogy Isten mindössze 8 embert ítélt túlélésre alkalmasnak? A választ 1Móz 6,5 és 12-13. verseiben találjuk: "És látta az Úr, hogy megsokasult az ember gonoszsága a földön, és hogy szíve gondolatának minden alkotása szüntelen csak gonosz? Tekintett azért Isten a földre, és ímé meg volt romolva, mert minden test megrontotta az ő útját a földön. Mondta azért Isten Noénak: Minden testnek vége elérkezett előttem, mivelhogy a föld erőszakoskodással telt meg általuk: és ímé elvesztem őket a földdel egybe."
Tehát a romlás az egymást követő emberi nemzedékekben (részben a genetikus átöröklés, részben a negatív minta követése révén)

- egyetemessé vált (1Móz 4,19. 23 verseiből kiderül, hogy Kain leszármazottai között igen gyorsan elterjedt a többnejűség, és ismétlődött a gyilkosság),

- gyökerekig ható volt (l. a "szív gondolatának minden alkotása szüntelen csak gonosz"),

- az "erőszakosság teljessé válása" révén előbb-utóbb a teljes önpusztítás fenyegette az emberiséget - beleértve azokat az igazakat és ártatlanokat is, akiket így Isten a vízözöntől megkímélt.

Isten mentő szándéka

Isten a teremtés és az özönvíz között eltelt 1656 évben sem hagyta bizonytalanságban Ádám és Éva utódait a földi élet igazi célját illetően. Az évszázadok folyamán egyre sötétülő emberi történelemben az ún. "hívő maradék", Séth, Énokh, Noé és társaik mutatták be és képviselték az igazságot, az élet törvényét.
Az ősvilág azonban elutasította Isten életrendjét. Létét nem tagadták ugyan, de elfordultak tőle (Jób 22,17 szövegösszefüggése és a "Távozzál el tőlünk Mindenható!" kijelentést). Az emberi szív az isteni befolyás jelenléte nélkül mind kegyetlenebbé válik, ezért törvényszerű volt, hogy a vízözön előtti világ egyetemesen és személyekre lebontva is elérte azt a pontot, ahonnan már értelmetlen volt változásra, fordulatra számítani.
Isten előre figyelmeztette az embereket a várható következményekre. Noé hosszú évtizedeken keresztül volt az "igazság hirdetője" (2Pét 2,5), de a közelgő istenítélet hírét, az épülő bárka bizonyságát az akkor élő emberek nem vették komolyan.
Mindezeket mérlegelve kimondhatjuk:

- Isten döntése nem egy kegyetlen, rideg ítélet, hanem szükségszerű, ésszerű, előre megjövendölt közbeavatkozás volt a gonoszság megfékezésére, kifejezetten a Föld és az emberiség érdekében!

- A menekülés lehetősége is nyitva állt mindenki előtt, aki elfogadta a figyelmeztetést és hajlandó volt megváltoztatni az életét. (Vö. "Mert nem gyönyörködöm a meghaló halálában, ezt mondja az Úr Isten?" Ezék 18,32)

- Az arra alkalmasnak bizonyult emberek, a szárazföldi állatok és madarak bárkába mentésével Isten megteremtette az újrakezdés lehetőségét, megnyújtva ezzel az emberi történelmet, újabb nemzedékeknek adva meg ezzel a választás lehetőségét az élet helyes elvei és ezáltal az örök élet mellett.

A bárka

A bárka méretei figyelemre méltóak voltak: "A Genezis [Mózes első könyve] leírását gyakran éri az a vád, hogy egy ilyen méretű bárka aligha tölthette be az életmentő szerepét. De ha egy könyök 58 cm-nek felel meg (bár lehet, hogy csak 48 cm volt), akkor a bárka 183 m hosszú, 30 m széles és kb. 18,3 m magas lehetett. Ha egy ilyen nagyságú, doboz alakú építményt képzelünk el (és miért ne tehetnénk, amikor különleges rendeltetésről volt szó), annak befogadóképessége elérte a 97 200 köbmétert, ami megfelel kb. 2000 marhaszállító kamionnak (melyek egyenként 18-20 marhát vagy 60-80 sertést vagy 80-100 juhot szállítanak). Ma csak 290 szárazföldi fő fajról tudunk, amelyek nagyobbak a juhnál, 757 fajról, amelyek nagyobbak a patkánynál, de kisebbek a juhnál, valamint 1358 fajról, amelyek kisebbek a patkánynál. Ezekből a fajokból két-két példány kényelmesen elférne a bárkában, sőt még a takarmánynak is bőségesen maradna hely." (ARCHER: Az ószövetségi bevezetés vizsgálata, 2001, 246.)

Az özönvíz lefolyása

Noé prédikálása végül eredménytelennek bizonyult, csupán nyolctagú családjával ment be végül a bárkába. A Biblia külön említést tesz hitéről, hogy "megintve a még nem látott dolgok felől", engedelmeskedett (Zsid 11,7).
A figyelmeztetést elutasítók számára utolsó intő jel lehetett az állatok vonulása a bárkába. A hajóba költözés és az esőzés megindulása között eltelt 7 nap (1Móz 7,10) alkalmas volt arra, hogy próbára tegye a bárkában lévők hitét, bebizonyosodjon, hogy a kívül maradók közül senki sem hajlott a meggondolásra (bebocsátást nem nyerhetett volna, hiszen a bárka ajtaját maga Isten zárta be - 1Móz 7,16).

Szakaszai

1. Az áradás ideje 150 nap:

- 40 napig esett az eső, ekkor emelkedett meg a bárka de a mélység forrásai ezután is táplálták a vizet (1Móz 7,11-12. 17-18). "Ha a mai atmoszféra összes víztartalma lezúdulna a földre, az egész felszínen eloszolva vastagsága csupán 2,5 cm lenne." (GITT 1996, 114.) A mai viszonyok mellett tehát elképzelhetetlen lenne egy ekkora áradás. Egyedül az szolgálhat magyarázatul, hogy a teremtéstörténet utalásai szerint a légkör telítettebb volt vízzel, mint ma (l1Móz 1,6-8), ill. amit a Biblia is állít, hogy a "mélység forrásai" is felfakadtak, és ezután is táplálták a vizet (1Móz 7,11-12. 17-18).
- 110 napig úszott a bárka a vízen, majd megfeneklett az Ararát hegyén (1Móz 7,24. 8:3)

2. Az apadás ideje 221 nap:

- 74 nap míg a hegycsúcsok megszáradnak (1Móz 8:4-5)
- a víz felszáradásáig 40 nap, +7 nap, +7 nap, +7 nap (1Móz 8:6-10)
- további 57 nap után a föld teljesen száraz (1Móz 8:13-14)

1.1. ábra. Az özönvíz szakaszai

Az özönvíz tehát összesen közel 1 évig tartott, azonban nem szabad elfelejtenünk, hogy az élet visszatérése is időt igényelt.

A globális vízözön Biblián kívüli bizonyságai

1. A bibliai történet hitelességét tűnnek alátámasztani azok az özönvíztörténetek, amelyek világszerte a legkülönbözőbb - még teljesen elszigetelt - kultúrákban is fellelhetők. A termékeny félhold területén általánosan ismert volt a Biblia leírásával több ponton is hasonlóságot mutató özönvíztörténet, a sumér, babilóniai, asszír mítoszok. Ugyanez az alapmotívum része volt az egyiptomi, görög, hindu, kínai, hawaii, mexikói, eszkimó, lapp, finn, szibériai, kelta, szudáni, hottentotta, újzélandi maori, ausztráliai bennszülött, tűzföldi és 58 amerikai indián törzs hitvilágának. (ARCHER, 2001, 245.)

2. A Biblia hitelességét igazolni vágyó régészek sokáig keresték a földrétegek között az ún. "özönvízréteget" (pl. l. Wooley: Ur városának feltárásakor), de a mai napig sem találták meg. A bibliakritikusok ezt azzal indokolják, hogy azért nincs vízözönréteg, mert vízözön sem volt. Ha a Biblia özönvízről szóló leírását és az azt követő eseményeket alaposan végigolvassuk, akkor viszont egyértelműen kimondhatjuk, hogy az egész Föld belsejében végigfutó, egységes vízözönréteg megtalálása nem is várható. Hiszen ha az özönvíz során a "mélység forrásai" is felfakadtak, a kőzetlemezek elmozdultak, vándorolni kezdtek, majd a felszíni formák kialakulása nyomán felemelkedtek és lesüllyedtek. Ez a kataklizma a relatív régészeti kormeghatározás alapját, a rétegtant teljes mértékben összezavarta.

3. Az ősvilág anyagi kultúrájáról szinte semmilyen ismeret sem maradt fenn, mivel "alapjukat is elmosta a víz". (Jób.22,16) A Biblia alapján annyit tudunk, hogy akkoriban a maiaknál fizikailag és szellemileg egyaránt kiválóbb emberek, "óriások" éltek a földön (1Móz 6,4). Technikai tudásuk, gazdagságuk kiemelkedő volt ugyan, de erkölcsi gyengeséggel, gonoszsággal társult (Jób 22,18). Sajnos örökérvényűnek tűnik az igazság, hogy a tudományos-technikai fejlődés nem minden esetben - sőt többnyire nem - párosul magas erkölcsi normákkal.

A globális vízözön Biblián belüli bizonyságai

Értelmetlennek tűnhet a Biblián belül keresni további bizonyságokat, hiszen ugyanabból a forrásból származó kinyilatkoztatásról van szó. Létezik azonban az az ellentmondásos nézet, hogy a Biblia ún. "meseszerű" történeteit egyesek nem fogadják el, míg más részeit - így pl. az Újszövetséget, az evangéliumokat vagy kifejezetten Krisztus szavait - igen. Ezért fontos ebben a vonatkozásban is megbizonyosodni arról, hogy "az írás fel nem bontható" (Ján 13,18), azaz nem lehet egyes részeit külön értelmezni, elvetni, vagy elfogadni, hiszen mondandója, kijelentései szorosan összefüggenek, és egymáshoz kapcsolódnak.

1. Jézus Krisztus úgy hivatkozott az özönvízre és annak tanulságaira, mint történelmi tényre (Mát 24,37-39).

2. Jézus Krisztus egyik legismertebb tanítványa, Péter apostol is hivatkozott Noéra és az özönvízre, a Bibliában olvasható mindkét levelében:
"Mikor egyszer várt az Isten béketűrése a Noé napjaiban, a bárka készítésekor, amelyben kevés, azaz nyolc lélek tartatott meg víz által."
"És ha a régi világnak sem kedvezett, de Noét, az igazság hirdetőjét nyolcadmagával megőrizte, özönvízzel borítván el az istentelenek világát? Mert készakarva nem tudják azt, hogy egek régtől fogva voltak, és föld, mely vízből és víz által állott elő az Isten szavára; amelyek által az akkori világ vízzel elboríttatván, elveszett..." (1Pét 3,20; 2Pét 2,5; 3,5-7)

Tehát aki az özönvíz hitelességében kételkedik, magával Jézus Krisztussal kerül szembe.